PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK

Önálló és társszerzős művek

1. Kaposvár utcaneveinek névtani vizsgálata. ELTE Bölcsészettudományi Kar, Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközösség. Budapest, 1981. 32 p. (Magyar névtani dolgozatok 17.)
2. A sárvári kovácsmesterség szakszókincse. ELTE Nyelvtörténeti és Nyelvjárástani Tanszéke, 1985. – 170 p. Budapest, 1985. 170 p. (Magyar csoportnyelvi dolgozatok 25.)
3. Eredmények egy kísérleti 4. osztályban és egy kontroll 8. osztályban végzett felmérés alapján. A kaposvári komplex anyanyelvi kísérlet összegzése/ szerk. Bellyei László – Bp. ELTE 1985. 45–61. p. (Nyelvtudományi dolgozatok 36.)
4. Magyar nyelvi gyakorlókönyv. Szerk. Hangay Zoltán. Bp. Tankönyvkiadó. 1989. 271 p.
5. A Somogy megyei Vízmente személynevei 1722–1900. Budapest, ELTE 1990. 600 p. Magyar névtani dolgozatok 86.)
6. A Somogy megyei Vízmente személynevei 1722–1900. Kaposvár CSVMTF 1990. 13 p. kandidátusi értekezés tézisei
7. Magyar nyelv és irodalom. A négyéves tanító szak programja (szerk. Bollókné Panyik Ilona, Hunyady Györgyné) Bp. BTF 1995. 210-247 p.
8. Mondatelemzési gyakorlatok 1. Az egyszerű mondat /Fülöp László, Kernya Róza. Kaposvár CSVMTF 1997. 40 p.
9. A négyéves tanító szak programja. Kaposvár CSVMTKF 1997. 477 p.
10. A négyéves tanító szak helyi tanterve. Kaposvár CSVMTF 1998. 627 p.
11. Hangtan. Interaktív magyar nyelvtan: A magyar nyelv és helyesírás szabályai (Számítógépes dokumentum) Bp. Kossuth é. n. – CD-ROM
12. 77 magyar keresztnév. Dávid Kiadó. Kaposvár, 2003. 151 p. + mellékletek
13. 77 kedvelt keresztnév. Társszerző: Barkóczy László. Dávid Kiadó. Kaposvár, 2004. 141 p (32 képpel)
14. Magyar nyelvemlékek. Csokonai Kiadó, Kaposvár, 2005. p. 24
15. 77 ritka keresztnév. Társszerző: Barkóczy László. KÉT „M” Nyomda. Kaposvár, 2006. 149 p. + mellékletek

Tanulmányok, cikkek

1. Sárvár utcaneveinek névtani vizsgálata. Vasi Szemle 1982. 1. sz. p. 114–127.
2. Néhány adat Kaposvár XVII. századi magyar családneveiről. Somogyi Honismereti Híradó 1983. 2. sz. p. 78–83.
3. A tulajdonnevek Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című eposzában. Somogy. 1983. 1. sz. p. 86–96.
4. Női és asszonynevek a 16. századi levelekben. Névtani Értesítő 8. Budapest, ELTE 1983. p. 53–59.
5. Névtani dolgozatok a kaposvári tanítóképző főiskolán. Névtani Értesítő Budapest ELTE, 1984. p. 127–131.
6. Deutsche Familiennamen in Kaposvár aus dem achtzehnten Jahrhundert. Beiträge zur Namenforschung. N. F. Bd. 9. H. 3. (1984). Heidelberg: Carl Winter Universitätsverlag p. 284–296.
7. Az irodalmi névadás Urbán Ernő regényeiben Vasi Szemle. 38. évf. 2. sz. 1984. Szombathely 1984. p. 269–290.
8. Deutsche Familienamen in dem Dorf Kaposhomok (Schomodei) aus dem achtzeehnten und neunzehten Jahrhundert, Beiträge zur Namenforschung. B. 20. l. (1985). Heidelberg: Carl Winter Universitätsverlag p. 32–43.
9. Érdekes és ritka keresztnevek Kaposváron a 18–19. században. Somogyi Honismereti Híradó 1985. 1. sz. Kaposvár, 1985. p. 65–71.
10. Idegen családnevek magyarosítása a Kapos völgyében. Névtani Értesítő 10. Budapest ELTE 1985. p. 47–53.
11. Az ikrek névadása Rédicsen 1789–1900 között /Fülöp László, Nagy István/. Névtani Értesítő 10. Budapest ELTE 1985. p. 85–94.
12. A tulajdonnevek névtani vizsgálata Tinódi Cronicá-jában. Vasi Szemle 39. évf. 4. sz. (1985). Szombathely, 1985. p. 560–579.
13. Vornamenmode in dem ungarischen deutschaprachigen Dorf Kaposhomok Beiträge zur Namenforschung. B. 21.3. (1986). – Hiedelberg: Carl Winter Universitätsverlag, 1985. p. 286–307.
14. Tájszavak Sárvár Sári városrészéből. Magyar Nyelvjárások. 26–27. évf. Debrecen KLTE 1986. p. 283–293.
15. Megkülönböztető nevek 18–19. századi református anyakönyvekben. Somogyi Honismereti Híradó 1988. 1. Kaposvár 1988. p. 41–46.
16. Tóthferó, Tóthgyura, Tótmisa és társai a Somogy megyei Kaposkeresztúron. Óvónőképző és tanítóképző főiskolák tudományos közleményei. 21. Debrecen, 1988. p. 113–119.
17. A kaposvári reformátusok keresztnévi adattára. Somogyi Honismereti Híradó 1989. 1. sz. Kaposvár, 1989. p. 40–47.
18. Vornamensystem eines deutsprachigen Dorfes Kercseliget in Ungarn zwischen a. 1722 und a. 1900 Beiträge zur Namenforschung. Bd. 24. 1–2. (1989). Heidelberg: C. Winter Universitätsverlag, 1989. p. 170–207.
19. Sárvár személynevei 1716 – 1730 között. Vasi Szemle. 1990. 2. sz. p. 161–171.
20. Névváltoztatások a kaposszentbenedeki plébánia területén. Névtani Értesítő. 13. Bp. ELTE 1991. p. 42–47.
21. Sárvár személynevei 1646–1696. Óvóképző és tanítóképző főiskolák tudományos közleményei. 23–24. Debrecen, 1991. p. 429–453.
22. Das Namensystem der deutschen Ansiedler von Kaposfő (Szomajom) im Bezirk Somogy (Schomodei) in Ungarn im 19. Jahrhundert. Beiträge zur Namenforschung 26. Band. 2. Heft. Hidelberg: Carl Winter Universitätverlag, 1991. p. 125–131.
23. Lockenhaus in Briefen aus dem 16. Jahrhundert. Burgenlandische Heimatblatter 53. Jahrgang 3. Heft – Eisenstadt. Amt der Burgenladische Landesregierung, 1991. p. 141–146.
24. Utónevek a Nádasdy levéltár anyagában. Honismereti Híradó 9. évf. 2. Sárvár, 1991. p. 1–16.
25. Az attalai plébánia keresztneveiről. Somogyi Honismeret. 2. Kaposvár, 1992. p. 38–41.
26. Frazémák Nádasdy Tamás családi leveleiből. Vasi Szemle. Szombathely. 1992. p. 431–437.
27. Személynevek Sári (Sárvár) 1881-es térképén. Vasi Honismereti Közlemények. 1992. 1. Szombathely, 1992. p. 48–51.
28. A Kapos-völgy leggyakoribb vezetéknevei a 18–19. században. Somogyi Honismeret. 1993. 2. Kaposvár, 1993. p. 24–30.
29. Helynevek a történelmi Vas megye Ausztriához csatolt területén a Nádasdy család 16. századi leveleiben. Vasi Szemle. 48. évf. 3. sz. Szombathely, 1994. p. 421–428.
30. Nevek a sárvári hegyközség 17. századi protokollumából. Vasi Honismereti Közlemények. 1994. 2. Szombathely, 1994. p. 65–7.
31. Ritka és érdekes vezetéknevek a Kaposvölgyben. Somogyi Honismeret. 1994. 1. Kaposvár, 1994. p. 33–39.
32. A Kaposmente 18–19. századi becézőnevei. Somogyi Honismeret. 1995. 1. Kaposvár, 1995. p. 38–44.
33. Die Taufnamen der Pfarre von Pinkakertes zwischen 1828 und 1895. Jahrgang 27 (1999) Heft 3. Institut für Sprachwissenschaft Universität Klagenfurt. p. 23–43.
34. Apanévből származó családnevek, Kaposvár 1731–1900. Somogyi Honismeret. Kaposvár, 2000/1. p. 65–68.
35. A felsőszölnöki szlovén plébánia keresztneveiről 1750–1800. Névtani Értesítő 21. Budapest, 1999. p. 196–200.
36. A szentpéterfai (Petrovo Selo) plébánia személynevei 1871-1895. Studia Slavica Savariensia 1. Zagreb-Szombathely. 1999. p. 332-355.
37. Vor- und Nachnamen des Pfarramtes in Szentpéterfa (Postrum – Petrovo Selo) im Zeitraum von 1871–1895. Österreichische Namenforschung. 26. Jahrg. 1–2. Heft. (1998). p. 61–84.
38. Több keresztnév adása (Kaposvár 1731–1900). Névtani Értesítő 20. Budapest, 1998. p. 12–29.
39. Csoma családneveiről (1722–1900). Somogyi Honismeret. 1998. 3. p. 26–28.
40. Drusza – Druszám! Névtani Értesítő. Budapest. 2000. 22. p. 79–89.
41. Helységnévből keletkezett családnevek, Sárvár 1646–96. Sárvári Hírlap. 2001. augusztus 3. p. 11.
42. Kaposvári ragadványnevek a 18–19. században. Somogyi Honismeret, 2001. 2. p. 33–36.
43. Hiányoznak a magyar utónévkönyvből. Névtani Értesítő. Budapest, 2001. 23 p. 55–57.
44. Gerencsérek, Sörösök, Gulyások… Somogyi Honismeret 2002/1. Kaposvár. p.40–43.
45. Régi magyar családnevek. Somogyi Honismeret 2002/1. Kaposvár. 44-46.
46. Keresztnevek földrajzi vonatkozásai (Felsőszölnök 1750–1800). Névtani Értesítő. 2003/25. Budapest. p. 167–171.
47. Női keresztnevek férfiaknál. Névtani Értesítő. Budapest. Névtani Értesítő. 2003/25. p. 178–181. (tsz.: Barkóczy László)
48. Familiennamen der deutschen Bevölkerunkg im ungarischen Dorf Kisberki 1722–1900. Beiträge zur Namenforschung. Universitätsverlag. WINTER. Heidelberg. 2003. p. 263–274.
49. Somogyi helynevek 16. századi levelekben. Somogyi Honismeret. Kaposvár, 2003/2. p. 50–55. (Tsz.: Barkóczy László)
50. Adatok Orci régi településtörténetéhez. Somogyi Honismeret. 2004/1. p. 40–45. (Tsz.: Barkóczy László)
51. http://hu.wikipedia.org/wiki/Orci
52. Somogy megyei adatok a keresztnevek szociolingvisztikai vizsgálatához. Somogyi Honismeret. 2005/2. p. 33–37. (Tsz.: Barkóczy László)
53. Bakovci (Barkóc) a 19. század közepén. Tsz.: Barkóczy László. http://www.ms.sik.si/Bakovci_hun.htm http://193.225.149.2/vasidigiportal/image/vdkweb/barkoc/barkoc.html (Vasi Digitális Könyvtár)

54. Nyelvtörténeti és genealógiai adatok egy missilis kapcsán. Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle. 2007/2. p.164–175. Tsz.: Barkóczy László
55. A felsőszölnöki plébánia névrendszere 1750–1800 (34 oldal) http://www.ms.sik.si/FulopL_felsoszolnoki.htm http://193.225.149.2/vasidigiportal/image/vdkweb/barkoc/felsoszolnok.html (Vasi Digitális Könyvtár)

56. http://hu.wikipedia.org/wiki/Bark%C3%B3c (1 oldal)
57. Zimány és lakói. Somogyi Honismeret 2007/1. p. 69–75. Tsz.: Barkóczy László
58. Kaposvár az 1784-es térképen. Somogyi Honismeret 2007/2. p. 22–27. Tsz.: Fülöp András
59. Gondolatok Csokonai vígeposzáról. Somogy. 2008/1. p.92 – 96.
60. Egy sárvári adásvételi szerződés 1590-ből. Honismereti Híradó. Sárvár. 2008/1. p. 56 – 61.
61. Az asszonyok említése a Nádasdy család levelezésében. Honismereti Híradó. Sárvár. 2008/1. p. 62 – 67.
62. Névhelyettesítés és fatikus nyelvi elemek a XVI. századi írásos kommunikációban (levelekben). Tsz.: Barkóczy László. Vasi Szemle. 2009/2. p. 172 – 182.
63. A tanítóképzés 1975 – 2000 között. Tanulmányok a somogyi tanítóképzés történetéből 1869 – 1959 – 2009. Kaposvár. 2009. p. 146 – 162. Tsz.: Dr. Leitner Sándor
64. Horváth Marinith Ferenc, a gyulai vár parancsnoka (1566). A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 33 (2009) p. 67 – 80. Tsz.: Barkóczy László
65. A László/Laci név köznevesülése. http://docs.google.com/View?id=dcf5t3rm_29cb8hzpd3
66. Nomen est omen. http://docs.google.com/View?id=dcf5t3rm_18d8r8pkdp
67. A Nádasdyak Keresztúron (16. század) https://fulcsi.blogspot.hu/ p. 1 – 5.
68. Katonai adattár egyházi anyakönyvi feljegyzésekből. Somogyi Honismeret. 2009/1. p. 20 – 26.
69. A tanítóképzés 1975 és 2000 között. A felsőfokú tanító- és óvóképzés első 50 éve. Szekszárd. 2009. p. 71 – 80. Tsz.: Dr. Leitner Sándor
70. Rövid bepillantás Sárvár hitéletébe – 1646. Honismereti Híradó. Sárvár. 2009. 1 – 2 sz. p. 61 – 64.
71. Írott és íratlan emlékek egy kovácsműhelyről (Sárvár, Sársziget utca 84.). Honismereti Híradó. Sárvár. 2009. 1 – 2. sz. p. 65 – 71.
72. 350 év elmúltával…Gondolatok Barkóczy László 1658-as végrendeletéről. Szülőföldünk. 34. 2009. Miskolc. p. 167 – 171. (Tsz.: Barkóczy László)
73. A cseszneki vár cigányainak szabadalomlevelei 1675 1740. Honismeret 2010/1. p. 55 – 57.
74. Gersei Margit, a pápoci prépostság alapítója. Vasi Szemle. 2010. 4. p. 463 – 469.
75. Családneveink nyelvföldrajzi jellemzői a Kapos mentén (18–19. század). A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai. 234. sz. Budapest – Szombathely. 2010. p. 115 – 125.
76. Nádasdy Anna menyének kiházasítási ruhatára (1563). Honismereti Híradó. 2010. 1 – 2. szám. Sárvár. p. 43 – 48.
77. Gróf Nádasdy Ferenc meghívója a Lékán építendő családi sírbolt és templom alapkőletételére, 1656. Vasi Szemle. 2011. 2. p. 183 – 186.
78. Egy grófkisasszony hozománya 1689-ben. Honismeret 2012/1. p. 45–48.
79. Újabb kiegészítések Mednyánszky Jónás beckói lakodalmi feljegyzéséhez. Fórum Társadalomtudományi Szemle. Somorja. 2011. 3. p. 131–137.
80. (Ipoly)Ság és vára 1550. Fórum Társadalomtudományi Szemle. Somorja. 2012 1. p. 141–145.
81. Adatok a XVII. századi Csejte történetéből. Honismeret. Budapest. 2012. 6. p. 37–39.
82. Néhány érdekesség Nádasdy (II.) Ferenc életéről. Honismereti Híradó. Sárvár. 2012. 1–2. p. 11–15.
83. Nádasdy Ferenc Rómában, 1665-ben. Vasi Szemle. Szombathely. 2013. 1. p. 101–104.
84. A Kerecsényi-családról. Honismeret. Budapest. 2013. 2. p. 22–23.
85. Anyakönyvi töredékek 1538–1706. Sárospataki Füzetek. 2013/1–2. p. 147–158.
86. A Gergely-naptár bevezetése Magyarországon. Honismeret. Budapest. 2013/5. p. 43–45.
87. Tulajdonnevek a Rába szabályozásának 1699-es jegyzőkönyvében. Vasi Szemle. 2013. 5–6. p. 661 – 666.
88. Megjegyzések Bezerédj Zsigmond naplójához és családi feljegyzéseihez. Vasi Szemle. 2014. 2. p. 175–182.
89. „Halálom után...sáfárságomról számot adgyak”. Momentumok Niczky Lázár életéről az 1769-es végrendelete alapján. Honismeret. Budapest. 2014/4. p. 24–30.
90. „Balogh Ádám a nevem...” (Töredékek a kihalt Béri Balogh család életéből). Vasi Szemle. 2014. 6.sz. p. 705–711.
91. Zrínyi Miklós házassága a cseh Eva Rosenberggel. Honismeret. Budapest. 2015/1. p. 33–36.
92. Családtörténeti adatok Balassa Borbála végrendelete alapján. szél – járás. Mosonmagyaróvár. 2015/2. p. 28–31.
93. A kihalt Jakusith család életéből. Rovátkák. Eszék. 2015/1. p. 35 – 42.
94. Levelek Eperjes város patikáriusához a 17. században. Fórum Társadalomtudományi Szemle. Somorja. 2015. 4. sz p. 157– 62.
95. Az erdélyi Tholdalagi és Toroczkay családokról. Művelődés. Kolozsvár. 2016. 2. sz. http://muvelodes.net.
96. A Choron és a Gyulaffy családról egy levél kapcsán. Vasi Szemle. Szombathely. 2016. 2. sz. p. 149–155.
97. Gróf uzoni Béldi Pál, a főgenerális és családapa. Művelődés. 2016. 6.sz. Kolozsvár. p. 26– 28.
98. Bihar vármegye 1560. évi adózói (töredék). Biharország. 2016. 43.sz. Nagyvárad. p. 40–42. Tsz. Barkóczy László
99. Korabeli feljegyzések a Koháry családdal kapcsolatban. Honismeret. Budapest. 2016/4. p 54 –58. Tsz. Barkóczy László
100. A ságfai Sándor családról egy 1663-ban Pápán kelt végrendelet alapján. Szélesvíz IV. 1. Pápa. 2017. p. 23–29.
101. Adattár iványi Fekete László füleki alkapitány jobbágyainak személyneveiről (1670– 1684) Fórum Társadalomtudományi Szemle. Somorja. 2017/2. p. 125–134.
102. Lajstromban négyszáz év. A királyi esküdtek személynevei Bereg vármegyében 1374–1750 között. Szabolcs–Szatmár–Beregi Szemle. 2017. 2. sz. p. 60–67.
103. Kolozsvár magyar adózó polgárainak neveiről, 1453. Honismeret. Budapest. 2017/4. p. 36–41.
104. Pécsújfalusi Péchy Gáspár és Márton (Nádasdy Tamás familiárisai). Vasi Szemle. 2017/4. p. 405–410.
105. Oláh Ilona családja és vagyona 1579-es végrendelete alapján. Soproni Szemle. 2017. 3. sz. p. 319–325.
106. Tholdy Pál debreceni nótárius és rokonsága. Debreceni Szemle. 2017/4. p. 492–498.
107. I. Rákóczi Ferenc esküvője. Zboró. 1666. Fórum Társadalomtudományi Szemle. 2017. 4. sz. Somorja. p. 99–102.
108. Szemelvények Szilágyi Nagy Péter 1577. évi testamentumából. Művelődés. 2017. 12. sz. Kolozsvár. p. 9–12.
109. Lukafalvi Zarka Pál Nádasdy Tamáshoz írt leveleiről. Vasi Szemle. 2018. 1. sz. p. 64–68.
110. Gróf marosnémeti és nádaskai Gyulai Ferenc. Művelődés. 2018. 2. sz. p. 15–17. Kolozsvár. Tsz.: Barkóczy László
111. A hügyei Farkas család a 16–17. században. ERUDITIO–EDUCATIO. 2017. 4. sz. p. 73–79. Selye János Egyetem Tanárképző Kara. Komarno
112. 1.Péntekfaluról és lakóiról az 1857-es kataszteri térkép alapján. Vasi Digitális Könyvtár. Elektronikus publikáció. Szombathely. 2018. április 10. http://193.225.149.2/vasidigiportal/image/1523359633762/pentekfalu.html
113. Csobánc várától Székelyudvarhelyig. A legendás hírű rátóti Gyulaffy László családja és hagyatéka. Művelődés. 2018. 4. sz. Kolozsvár. p. 14–17.
114. Négy Vas megyei hallgató az olmützi egyetemen a XVII. század elején. Vasi Szemle. 2018. 3. sz. p. 369–371.
115. A baranyai Bogády család Trencsén vármegyében. Fórum Társadalomtudományi Szemle. 2018. 1. sz. Somorja. p. 153–157.
116. A petőfalvi Pethő család a Partiumban a 17. században. Művelődés. 2018. 7. sz. Kolozsvár. p. 17–19.
117. Az olmützi egyetem magyar diákjainak neveiről (1590–1664). Honismeret. Budapest. 2018/4. p. 36–42.
118. Fügei Csató Zsófi élete. Fórum Társadalomtudományi Szemle. 2018. 3. sz. Somorja. p. 129–132.
119. Töredékek Pataki István radnóti lelkész életéből. Művelődés. 2019. 2. sz. Kolozsvár. p. 23–25.
120. Haller János erdélyi főúr vásárlásai Bécsben 1686-ban. Művelődés. 2019. 4. sz. Kolozsvár. p. 12–15.
121. I. Rákóczi György agarairól. Művelődés. 2019. 5. sz. Kolozsvár. p. 11–13.
122. Tinódi Lantos Sebestyén és családja I. Magvetés. Sárvár. 2019. Pünkösd. p. 6–7.
     Tinódi Lantos Sebestyén és családja II. Magvetés. Sárvár. 2019. Reformáció. p. 7.
123. Egy Bécsben tanuló magyar diák végrendelete 1521-ből. Honismeret. Budapest. 2019/4. p. 61–66.
124. Wesselényi Pálné Béldi Zsuzsanna éltéről. Művelődés. 2019. 8. sz. Kolozsvár. p. 7–10.
125. A Bakics családról (16–17. század). Fórum Társadalomtudományi Szemle. 2019. 3. sz. Somorja. p. 101–106.
126. Borbereki Alvinczi Péter törvénytudó magánéletéről. Művelődés. 2019. 12. sz. Kolozsvár. p. 14–16.
127. Kiegészítések a nyitraszerdahelyi Zerdahelyi család történetéhez és genealógiájához. Fórum Társadalomtudományi Szemle. 2019. 4. sz. p. ...

Konferencia–kiadványok

1. A Fonai vezetéknév Fonóban. Névtudomány és művelődéstörténet: a 4. Magyar Névtudományi Konferencia előadásai Pais Dezső születésének 100. évfordulóján / szerk. Balogh Lajos, Ördög Ferenc/ Zalaegerszeg, 1989. p. 228–231.
2. Foglalkozást jelölő családnevek a 17–18. században Sárváron Az 5. Magyar Nyelvtudományi Konferencia előadásai /szerk. B. Gergely Piroska. Bp., Miskolc: Magyar Nyelvtud. Társ. és a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Intézete, 1997. (A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai p. 84–87.)
3. Gondolatok a ragadványnevekről. In: Előadásaink: Nyelvészeti és tantárgy-pedagógiai szekció. A Magyar Tudomány Napja Kaposvár, 1999. november 4. Kaposvár. CSTIF, 1999. 15–21. p.
4. Régi magyar utónevek – régi magyar hitvilág. VII. Nemzetközi Erkölcs-, Művészetfilozófiai és Nevelési Konferencia. Kaposvár. 2003. augusztus 28. p. 287–291.
5. Becézőnevek a „Nagyivánban”. Magyar névtani kutatások itthon és a határainkon túl. Névtani tanácskozás Jászberényben. 2003. október 17–18. Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest. 2004. p. 92–96.
6. Foglalkozásnevek Kaposváron a 18. században. A VI. Magyar Névtani Konferencia előadásai. Balatonszárszó, 2007. június 22–24. A Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékének Kiadványai. 1. Budapest. 2008. Szerk.: Bölcskei Andrea és N. Császi Ildikó
7. Névváltozások és névváltoztatások Kaposvár környékén a 19. században. Budapest. 2007. november 23. A családnév-változtatások történetei időben, térben, társadalomban. Gondolat Kiadó. Budapest. 2009. p. 205–214.
8. Családneveink nyelvföldrajzi jellemzői a Kapos mentén (18–19. század). Szombathely. 2010. június 8. A nyelvföldrajztól a névföldrajzig I. Szerk.: Vörös Ferenc. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai. 234. sz. Budapest–Szombathely. p. 115–125.
9. Magyar–szlovén (nyelvi) kapcsolatok a nevek tükrében. Felsőszölnöki plébánia, 18. század. Győr, 2011. november 5. A nyelvföldrajztól a névföldrajzig II. Szerk.: Vörös Ferenc. Savaria University Press, Szombathely. 2011. p. 45–54.
10. Mesterségek és családnevek a 17. század végén Sárváron. Sárvár. 2012. június 4. A nyelvföldrajztól a névföldrajzig III. Szerk. Vörös Ferenc. Savaria University Press, Szombathely. 2012. p. 133–141.
11. Szlovén személy- és helynevek a béri Balogh család dél-magyarországi birtokain (1667). Alsóőr. 2015. május 28–30. VI. Szerk.: Vörös Ferenc. UMIZ–Imre Samu Nyelvi Intézet. Unterwart/Alsóőr–Budapest. 2015. p. 251–263.

Előadások

1. Szociográfiai és demográfiai adatok a Vízmentén. MTA Pécsi Bizottsága, Pécs, 1986. dec. 10.
2. Érdekességek 16. századi magyar levelekben. Tudományos és Művészeti Napok. Kaposvár, 1991.
3. Jedlik Ányos és a nyelvújítás. A kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskolai Általános Technika és Informatika Tanszékének tudományos felolvasó ülése. Kaposvár, 1995.
4. Foglalkozást jelölő családnevek a 17–18. században Sárváron. 5. Magyar Nyelvtudományi Konferencia. Miskolc, 1997.
5. Burgenlandi magyar helységnevek. Tudományos és Művészeti Napok. Kaposvár, 1994. november 04–06.
6. A szlovének keresztnévadási szokása a felsőszölnöki plébánián 1750-1800 között. 5. Nemzetközi Szlavisztikai Napok. Szombathely, BDTF 1994. május 28.
7. A szlovének keresztnévadási szokása a felsőszölnöki plébánián 1750-1800 között. 5. Nemzetközi Szlavisztikai Napok. Szombathely, BDTF 1994. május 28.

7. Gondolatok a ragadványnevekről. A Magyar Tudomány Napja. 1999. november 4.
8. Török eredetű személyneveink Szent Istvánig. Tudományos és Művészeti Napok. KE-CSPFK Kaposvár, 2000. nov. 6.
9. Kiskötőjel – nagykötőjel? Tudományos és Művészeti Napok. KE-CSPFK, Kaposvár, 2000. nov. 6.
10. A 19. századi „névújítás” női keresztnevei. Tudományos és Művészeti Napok. KE-CSPFK, Kaposvár, 2001.
11. Régi magyar utónevek – régi magyar hitvilág. VII. Nemzetközi Erkölcs-, Művészetfilozófiai és Nevelési Konferencia. Kaposvár. 2003. augusztus 28.
12. Becézőnevek a „Nagyivánban”. Magyar névtani kutatások itthon és a határainkon túl c. tudományos tanácskozás. SZIE JFK Jászberény. 2003. október 17.
13. 77 kedvelt keresztnév. Tudományos Napok. Kaposvár. 2005. április 6.
14. Nomen est omen? Tudományos és Művészeti Napok. Kaposvár. 2005. november 3.
15. Foglalkozásnevek Kaposváron a 18. században. VI. Magyar Névtani Konferencia. Balatonszárszó. 2007. június 23.
16. Családneveink nyelvföldrajzi jellemzői a Kapos mentén (18–19. század). Szombathely. 2010. június 8.
17. Magyar–szlovén (nyelvi) kapcsolatok a nevek tükrében. Felsőszölnöki plébánia, 18. század Győr. 2011. november 5.
18. Mesterségek és családnevek a 17.század végén Sárváron. Sárvár. 2012. június 4.
19. Szlovén személy- és helynevek a béri Balogh család dél-magyarországi birtokain (1667). Alsóőr. 2015. május 29.

Pályázatok

1. Kereszt- és családnevek a XVIII. században Kaposváron. PEAB 1983. p. 141. I. díj
2. A taszári plébániához tartozó falvak személynevei 1722–1900. Pécs, PEAB 1984. p. 250 II. díj
3. A Kapos-mente településeinek néhány jellemző szociográfiai és demográfiai adata a XVIII–XIX. században. PEAB II. díj. Tsz. Dr. Prievara Tibor

Szerkesztő tevékenységek

1. Előszó és szerkesztés. In: Előadásaink tartalmából: A Magyar Tudomány Napja. 1998. november 3–6. Kaposvár. CSTIF 1999 (A Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola kiadványai. Tudomány sorozat; 8.)
2. Előszó. In: Előadásaink: Nyelvészeti és tantárgy-pedagógiai szekció: a Magyar Tudomány Napja. (Szerk.: Fülöp László) Kaposvár, 1999. november 4. Kaposvár. CSTIF, 1999. (A Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola kiadványai. Tudomány sorozat; 10.)

Ismeretterjesztő közlemények

1. A nyelvi rendszer kapcsolata más jelrendszerekkel. Módszert. Közlemények. 1980. 4. p. 216–222.
2. Tapasztalataim a szóbeli nyelvhasználat tanításáról a 4. osztályban. Iskolai Szemle. 1980. 2. p. 33–39.
3. Tüskés Tibor: A nyugati kapu. (Könyvism.) Somogy. 1982. 6. p. 104–105.
4. Étkezés, öltözködés és gyógyítás Nádasdy Tamás udvarában. Vasi Honismereti Közlemények. 1983. 2. p. 23–30.
5. Egy szókincsmérés eredményei és tapasztalatai a kaposvári gyakorlóiskola alsó tagozatában (tsz. Baltási Judit Tanítóképző Főiskolák Tudományos Közleménye) 17–18. Debrecen: DEASZ 1983–84. 215-145. p.
6. Az esztétikai nevelés komplexitása az anyanyelvi nevelésben (A kaposvári komplex anyanyelvi kísérlet összegzése) szerk.: Bellyei László Bp. ELTE 1985. p. 45–61. (Nyelvtudományi dolgozatok; 36.)
7. Várkonyi Imre. Somogy megye helységneveinek rendszere. Névtani Értesítő 10. Bp. ELTE 1985. p. 158–161.
8. Mi a haza? Somogy. 16. évf. 5. sz. Kaposvár, 1988. p. 108–109.
9. Szövegtani feladatgyűjtemény Kaposvár: KTF 1988. p. 23
10. Magyar nyelvtani feladatok (tsz. Kernya Róza) Kaposvár KTF 1988. p. 54
11. Egy elfelejtett természeti emlékről, egy kútról. Vasi Honismereti Közlemények 1989. 1. Szombathely, 1989. p. 74–76.
12. Bíró Friderika: Göcsej (Könyvism.) Somogy 17. évf. 2. Kaposvár, 1989. p. 110–111.
13. Várkonyi Imre: Büssüi tájszótár (Könyvism.) Somogy 17 évf. 4. Kaposvár, 1989. p. 106–107.
14. Útmutató levelező tanító szakos hallgatóknak, 1988-1991 Kaposvári Tanítóképző Főiskola. KTF 1988. p. 28
15. Válogatás a magyar nyelvemlékekből (összeáll. Fülöp László, Kernya Róza) Kaposvár KTF 1989 10 p.
16. A négy évfolyamos tanítóképzés (Fülöp László, Szabóné Gondos Piroska Kaposvár KTF 1989 8 p.
17. Esterházy Pál két végrendelete Somogyi Honismeret 1990. 1. Kaposvár, 1990. p. 22–26.
18. Mit örököltünk Ákosházi Sárkány Antaltól? Vasi Honismereti Közlemények 1990. 1-2. sz. Szombathely, 1990. p. 110–113.
19. A szöveg néhány sajátossága kisiskolások fogalmazásaiban (Kernya Róza). Magyar Nyelvőr, 1990. 114. évf. 1–2. sz. 124–125. p.
20. Palóczi Horváth Ádám: Felfedezett titkok (Könyvism.) Somogy. 18. évf. 3. Kaposvár, 1990. p. 98-99,
21. Bodosi György: Illyés Gyula Tihanyban (Könyvism.) Somogyi Honismeret 1991. 2. Kaposvár, 1991. 46–50.
22. Érdekességek 16. századi magyar levelekben Honismereti Híradó 9. évf. 1. Sárvár, 1991. p. 20–36.
23. Az Ivánfa-hegyi Szent Donát kápolna. Somogyi Honismeret. 1991. 2. Kaposvár: MVK p. 46–50.
24. Réthey Prikkel Miklós: Az igaz történet. (Könyvism.) Somogy. 1991. 19. évf. 6. Kaposvár: MVK p. 99–100.
25. Komáromy Sándor: A 18. századi sárospataki énekeskönyvek és versgyűjtemények Somogy. 10. évf. 6. sz. Kaposvár: MVK, 1992. – p. 94–96.
26. Kovács Sándor Iván: Syrena és szobor (Könyvism.) Somogy 21. évf. 6. Kaposvár, 1993. p. 82–84.
27. Leena Kristina – Lőrinc Judit: Magyarok és finnek a fikció világában (Könyvism.) Somogy. 21. évf. 3. Kaposvár, 1993. p 73-4.
28. Protestáns zsoltárrészlet Sárvár legrégebbi katolikus anyakönyvében. Honismereti Híradó 11. évf. 2. Sárvár, 1993. p. 9–11.
29. Sárvár 17. századi plébánosai. Honismereti Híradó 11. évf. 1. Sárvár, 1993. p. 3-11.
30. Adatok Sárvár településtörténetéhez. Honismereti Híradó 11. évf. 2. Sárvár, 1994. p. 3-7.
31. Vörös Ferenc: Helyesírási tréningek. (Könyvism.) Módszertani Közlemények 24. évf. 4. Szeged: JGYTF 1994. 203 - 204.
32. Mit tudunk Rábasömjén templomáról. Sárvári Hírlap 8. évf. 16/17. sz. 1996. p. 8.
33. Egy külvilágtól elzárt esküvő 1856-ban. Sárvári Hírlap 11.4. 1999. febr. 26. p. 5.
34. Helynevek Sárvár 1853-as térképén. Sárvári Hírlap. XV. évf. 22. szám p. 8.
35. Városunk egy 1784-es térképen. Sárvári Hírlap. Sárvár. 2004. XVI. évf. 3. szám p. 16.
36. Városunk egy 1784-es térképen. (2.) Sárvári Hírlap. Sárvár. 2004. XVI. évf. 4. szám. p. 18.
37. Vörös Ferenc: Családnévkutatások Szlovákiában (könyvismertetés.). Magyar Nyelv. CI. évf. 2005. 1. sz. p. 94–96.
38. N. Fodor János: Személynevek a kései ómagyar korban - A Felső-Tisza-vidék késő középkori személyneveinek szótára (1401–1526). Magyar Nyelvőr 2012 3. p. 365–367.
39. Vörös Ferenc: Mutatvány az 1720-as országos összeírás névföldrajzából. Névtani Értesítő 36. Budapest. 2014. p. 221–224.
40. Vörös Ferenc: Kis magyar családnévatlasz. Magyar Nyelvőr. Budapest. 2015. 1. sz. p. 126 – 128.

Lektorálás

1. Gombos Péter–Nemesné Kis Szilvia: Helyesírási gyakorlatok. Dávid Kiadó. Kaposvár. 2004.
2. Gombos Péter–Nemesné Kis Szilvia: Nyelvtani gyakorlatok. Az egyszerű mondat. Profunda Könyvek. 2005.
3. Gombos Péter–Nemesné Kis Szilvia: Nyelvtani gyakorlatok. Alaktan és szófajtan. Profunda Könyvek. 2005.
4. Gombos Péter: Stilisztika. Szöveggyűjtemény és munkafüzet. Profunda Könyvek. 2005.
5. Tanulmányok a somogyi tanítóképzés történetéből 1869–1959–2009. Kaposvár. 2009.
6. A nyelvföldrajztól a névföldrajzig VI. Határtalan névföldrajz. Szerk.: Vörös Ferenc. UMIZ– Imre Samu Nyelvi Intézet. Unterwart/Alsóőr–Budapest. 2015.
7. A nyelvföldrajztól a névföldrajzig VII. Névregionalizmusok. Szerk.: Vörös Ferenc. Savaria University Press. Szombathely. 2016.
8. Vörös Ferenc: Kárpát-medencei történeti családnévatlasz. Kalligram. Pozsony. 2017.

A Nádasdyak Keresztúron (16. század)

Ez az írás tulajdonképpen egyféle folytatása az 1991-ben közölt cikknek, amely a Nádasdy család egyik kedvelt tartózkodási helyéről, Lékáról (Lockenhaus)1 szólt.

     A gazdag családi levelezésből2, amely 1536-ban kezdődött, tudjuk meg, hogy Nádasdy Tamás 1554. április 15-én délután öt és hat óra között lett Magyarország nádora, azaz a király után az első ember. Megjegyzendő, hogy ez igen nagy esemény volt, hisz a bécsi udvar a magyar Bocskai-féle fölkelésig csak egyetlen esetben engedte meg a nádori méltóság betöltését. Nádasdy ezután még többet tartózkodott Bécsben, illetve Pozsonyban, ahol bíráskodott. A családja addig főként két vár között osztotta meg életét. Az év legnagyobb részét Sárváron töltötték, de mihelyt a várárokban levő víz elkezdett posványosodni, büdösödni, átköltöztek a tiszta levegőjű Lékára. Néha már februárban figyelmezteti levélben a férj feleségét, Kanizsai Orsolyát, hogy a „március beteges hó, az árok a vizit elbocsájtja”, ezért költözzenek el onnan. A nádori cím elnyerése után Nádasdy annyira elfoglalt lett, hogy a férj és a feleség még ritkábban találkozhatott. Ezért mind gyakoribbá vált, hogy mindketten vállalták a fele utat, s közbülső helyen találkoztak. Így vált a hatalmas Nádasdy-birtok harmadik központjává a Fertőhöz közel eső Keresztúr.* Ismert, hogy a korai latin oklevelekben még nem ez volt a falu neve, hanem Bogyoszló (Terra nomine Bujuslou 1245), 1317-ben Sancta Crux, 1368-ban már mindkét név együtt fordul elő: Kereszthur al. nom. Bogyzlow, majd 1454-ben Keresthwr alias Crux3, 1773-ban Németh Keresztur néven említik utalva a település lakosságára és templom titulusára. Ez utóbbi elnevezés a templom titulusára, védőszentjére utal. A mai tágas udvarú, festői kiképzésű barokk kastély a 16. században még nem így nézhetett ki. Ismert, hogy a Kanizsaiak idején itt egy kisebb lovagvár állt. Berendezése nem lehetett fényűző, erre a levelek többször is utalnak, azonban Nádasdy elkezdte a vár átépítését, s reneszánsz stílusban lakókastéllyá alakította. Valószínűleg egy észak-itáliai mester, bizonyos André volt az építész. Keresztúr rövidebb idő alatt volt megközelíthető akár Bécsből, akár Pozsonyból, mint a két említett másik vár, így gyakoribbak lettek az utazások. Ezáltal a levelekben mind többször fordulnak elő olyan településnevek is, amelyek a Fertő környékén találhatók.

     A magánjellegű levelezés bizalmas hangú, valós tényeket írnak le, a legőszintébb forrás a család életéről. A nádor és felesége levelein kívül még egy megbízható adattárra támaszkodhatunk. Sombory Gergely volt a keresztúri vár tiszttartója, ahogy ő írja perpetuus servitor, aki folyamatosan tájékoztatta urát a várban és magában a mezővárosban történtekről4.

     A levelek állandó témája az utazás, amelyet csak gyakori betegeskedésük szakított meg. Megtudjuk, hogy rossz utakon szekérrel tették meg hosszadalmas útjaikat. Érdekes adat, hogy ha Nádasdy Pozsonyból jött Keresztúrra, akkor lovakkal Pomogyig utazott, onnan átkelt a Fertőn vagy a Hanságon, a felesége pedig Sarródra küldött elé szekeret. Jó időben feltehetően valami ladikfélén tette meg a vízi utat, télen azonban szánon ment át a jégen. Orsolya asszony többször figyelmeztette levélben, mikor járható a Fertő, így 1542. december 20-án írja, hogy a tó befagyott, a szán készen várja a férjét. A leírtakból arra következtethetünk, hogy a Fertő a 16. században jóval nagyobb kiterjedésű lehetett a mainál. Az utat sokszor több szekérrel tették meg, hisz mint írják, vitték a konyhaszerszámokat, ruhákat s egyéb „kincseket”. Az indulás és érkezés ideje pontosan ki volt számítva, csak nappal utaztak, tartva a török portyázó katonáktól. A közbülső pihenőhely vagy szálláshely nagy birtokuk valamelyik faluja volt minden esetben. Egy 1560. decemberi utazáskor figyelmeztette Nádasdy feleségét, hogy a szekéren legyen reggelire élelem, ágymelegítő, lábmelegítő, sőt valami kályhafélében izzó parazsat is szoktak tartani a hideg ellen, s tüzet a közeli falvakból szerezték. Egy alkalommal Süttörig (Setther) küldött az asszony szekereket, mivel a Fertőt novemberben nem lehetett járni. (A települést 1950-ben Fertődhöz csatolták.) Volt pihenőállomás Czindorf, (Cinfalva) Oláh Miklós érsek faluja, Horpács (Sopronhorpács), és Lánzsér. Megtudhatjuk, hogy az akkori Fülesen nem volt „nyugodalmas” (kényelmes) szállás.

     Az utazások elképzelhetetlenek voltak lovak nélkül. A tiszttartó folyamatosan beszámolt a lovak állapotáról. Hány van, közülük mennyi vemhes, melyiknek lett csikója, melyik öreg ló hullott el, mikor és honnan pótolták az állományt. Érdekes, hogy mikor az anyaállat elpusztult, a kiscsikót mesterségesen akarták tejjel táplálni, de ez nem sikerült.

     Gyakori téma a halastavak állapota. Ezek legtöbbje mesterséges tó lehetett. Megtudjuk, hogy a gátakat állandóan javították, a közeli patakról mikor eresztettek bele friss vizet, melyik zsilipet kellett éppen javíttatni. Legalább négy tóról tesznek Keresztúrott említést (városi tó, alsó nagy tó, malom előtti tó és kovácstó), amelyeket a nemcsak haltenyésztés miatt ápolták, hanem kettő ipari célt is szolgált. 1558. októberében írja Sombory, hogy Harka felől sok víz jött a nagy esővel, és a halászó helyen a víz már fél rőfnyi, igen hajtja a kerek malmot. A tavakat gyakran lehalászták , s új ivadékkal telepítették be. Orsolya asszony sokszor saját maga ellenőrizte a víz rá- és leengedését, magát a halászatot pedig igen kedvelte. Az új halak telepítése mindig nagy gond volt. 1559-ben két lajt halat is hoztak ősszel (főleg pontyot), azonban oly kevés vízben, hogy legtöbbje elpusztult szállítás közben. A tavak vize két malmot hajtott, mellette építették a molnár házát. Ugyanebben az évben áthozták a rohonci származású molnárt Lékáról az új házba.  De nem tetszett neki Keresztúr, mint mondta, inkább maradna Lékán kevesebb haszonért.

     Miért is volt ennyire fontos kérdés a tavak ügye a családban? Nádasdyék szigorúan betartották az egyházi böjtöket, s olyankor csak halhúst ettek. 1559. márciusában Orsolya leírta egyik levelében, hogy Keresztúrról milyen böjti eleséget küldött férjének. Nyers halat, tintahalat, tengeri polipot (habarnicza), főtt dörgecset (apró, tüskés hátú, lapos testű halfajta), sült halat, rántott halat(!), salátát, bélest, mákos rétest és aszalt gyümölcsöt. Egy más alkalommal a nádor írta, hogy Keresztúron annyira bevacsorázott a kövi halból, hogy éjjel alig aludt, s okolja magát a meggondolatlanságért. Ez mai nevén kövi csík (Nemachilus barbatulus), a sekélyebb és gyorsabb folyású patakok vízében él. Húsa finom, valóban nagyon ízletes. A halon kívül a különböző gyümölcsök mindig megtalálhatók voltak az asztalon. Gyümölcsöskertjeik országos hírűek voltak. Keresztúron olasz származású kertészük volt, ő tervezte és gondozta a gyümölcsöst. Oltott és oltani való vad fákat ültetett a tél beállta előtt 1559-ben. A gyümölcsök között központi helyet foglalt el a szőlő, a belőle készített bor miatt. Az egészségtelen víz helyett bort fogyasztottak. Mégpedig sokat, vagy tisztán, vagy kevés vízzel keverve. Magának Nádasdynak is több helyen volt szőleje, így például Széleskúton, Ruszton, de a termés nagy része a birtokok hegyvámjából származott. Ezek közt volt fehér-, vörös-, sőt ún. füves (fűszerezett) bor is. Elképzelhetjük, mennyi munkája lehetett a tiszttartónak a szőlők művelésének irányításában, a borok kezelésében. Állandóan pincét, lépcsőt javíttat, hordókat készíttet. Maga a szüret általában október közepén volt – ne feledjük, az akkori időszámítás és a korabeli művelési módok szerint ez nem is volt késő.

     Hatalmas területet használtak a város határában szántóként. 1557-ben írta le Sombory részletesen az őszi vetéseket Keresztúrott: 18 hold búzát, 38 hold rozsot, 6 hold árpát, 26 kopasz tönkölyt (Zea), 30 hold rozsot; benn a faluban 50 hold búzát és rozsot vettetett. Többet nem vethet, mert nincs több föld – írta. A tavaszi szántás-vetést általában január–februárban(!) végezték, a hozzá való szerszámok karbantartása sem lehetett kis feladat. Ezek az eszközök a 16. században a legmodernebbek voltak (eke, ekegerendely, ekevas, taliga stb.).

     Talán nem is olvashatunk Sombory Gergelytől olyan levelet, amelyben legalább pár mondat ne esne az építkezésről. Az ott dolgozóknak az ellátása sokba került. A várban vagy a nemrég elkészült majorházakban laktak, ebédről, vacsoráról a tiszttartó gondoskodott, ezenkívül fizetést kaptak. A leírtakból megismerhetjük a mesterek foglalkozását, származását, néha a nevét is. A kőművesek boltozták a konyhát, ablakokat vágtak rá, magas kéményt építettek, hogy az ne legyen füstös („majdnem eléri a torony gombját” – írta levelében Sombory). 1557 telére már az új konyhában főzhettek. Külön fűtőház volt az épületben, onnan melegítették a „fűtő kemencéket” (kályhákat). Természetesen külön készítettek kemencéket, ahol a kenyeret sütötték. Az egész épület tetejét zsindellyel fedték be. Csak 1558-ban a tiszttartó 100 szekér követ hozatott az építkezéshez, két olasz faragta a követ ajtó- és ablakkeretnek. Emellett dolgoztak még téglavetők és téglaégetők is a várban. Az ablakokra rostélyokat csináltak abban az időben. Az ácsok készítették aztán a tető lécezését, az ajtókat, ablakokat. Sopronból érkezett kalugyerek (görögkeleti szerzetesek) malomkereket, lisztpadot faragtak, később székeket, ágyakat, sőt hordókat is. Velük dolgozott Balázs tislér Pulyából. Dolgoztak a várban még üvegablakgyártók, lakatgyártók. A kovács neve György volt, aki Andréval irányította a hámor elkészítését. Már kész volt két mészégető kemence, később egy újabbat raktak téglából. Az égetni való mészkövet három vármegyéből hordták ide. A kőművesek tót (feltehetően horvát) származásúak voltak, ők is naponta kétszer kaptak enni. A levelekből úgy tűnik, hogy az olasz André volt az, aki szinte mindenhez értett, s magát az építkezést érdemben irányította. 1557-ben elkészült a várban a kút is, amelyhez a tengelynek való fát az erdőben vágatták. Egy helyen említik, hogy: az épületben készítettek egy kis kamarát (helyiséget), ebből nyílott az árnyékszék kifelé a szabadba.

     A levelek szórakozásról szinte mit sem írnak, pedig nem valószínű, hogy az élet Keresztúrott csak munkából állt. Mint említettem, Nádasdyné nagyon szerette a halászatot, ezt többször le is írta. A nádor sáfára, Ákosházi Sárkány Antal5 írta urának 1552-ben: „asszonyom a múlt vasárnap kijött mulatni a hévíztől egy mérföldnyire Bánffy László falujába. A neve nem jut most eszembe.” Mint a levél későbbi soraiból kiderül, a nádorné egy hetet töltött a faluban, s naponta megfürdött a vízben. Mivel a levélíró nem fogalmaz pontosan, csakis arra gondolhatunk, hogy Orsolya asszony Balfon járt, a már akkor is ismert gyógyvízben fürdött. Hogy mulatni ment-e, kétséges. Inkább valamely betegségétől igyekezett megszabadulni, hisz sokat betegeskedett.

     A levelek szemléletesen leírják Keresztúr mezőváros és vár mindennapi életét, gondjait. Végigkísérhetjük a várkastély átépítését, a munka szervezését. És ez csak egyetlen város 16. századi bemutatása a hatalmas Nádasdy-birtokon, amelyen egyidőben több helyütt is folyt az építkezés. A városról szóló leírásokban ez a hatalmas munka csupán egy-két mondatban van említve, mellette pedig talán egy fotó a kastély legfestőibb részéről, az árkádos udvarról.

 

Források

 

1. László Fülöp: Lockenhaus in Briefen aus dem 16. Jahrhundert. Burgenländische Heimatblätter. 1991. Heft. 3. 141–146.
2. Nádasdy Tamás nádor családi levelezése. Szerk. Károlyi Árpád és Szalay József, Budapest. MTA 1882.
3. Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. Budapest. 1897. III. 592.
4. Magyar levelek a XVI. századból. Sombory Gergely levelei Nádasdy Tamáshoz. Közli: Komáromy András. Történelmi Tár. MTA Budapest. 1911. 89; 443 és 537.
5. Magyar levelek a XVI. századból. Sárkány Antal levelei Nádasdy Tamáshoz. Közli: Komáromy András. Történelmi Tár. MTA Budapest. 1910. 375. és 517.

 

A László/Laci keresztnév köznevesülése

„De felült Lackó a béresek nyakára,

Nincs ki vizet merjen hosszu csatornára.”

írja Arany János a Toldi első énekében. Így, nagybetűsen a László név becézőjét. A költő, aki nagyon jól ismerte a magyar nyelvet és a helyesírást. Bizonyára tudta, hogy ez idézett népi szólásban a Lackó már nem tulajdonnév, hanem jelentése egy naptári időpont, a nyári napfordulóhoz közel első nap, a meleg idő és az aratás kezdete. Tehát valójában köznévi tartalommal bír, s nem a valódi László névnapot jelenti. Elbeszélő költeményének lábjegyzetében meg is magyarázza e sort, valószínűleg azért, mert a szólás az akkori Magyarország területén nem mindenkinek volt ismert, életútjából következtetve inkább az alföldi emberek használták. Mint írja: „Felült Lackó. Így gúnyolja tréfásan a magyar paraszt azon mezei munkást, ki a nap és a dolog hevétől a munkára ráunt.”

A tulajdonnevek köznévvé válása minden nyelvben, így a magyarban is nyomon követhető. Időbeli, térbeli kialakulásuk, elterjedésük esetleges. Közülük egyesek bejárják egész Európát vagy az összes földrészt (pepita, makadám, amper, bojkott), mások megrekednek egy nyelvközösség vagy éppen egy tájegység határain belül. Magára a folyamatra már régen fölfigyeltek a névtannal foglalkozó nyelvészek. J. Soltész Katalin szerint a tulajdonnevek és származékaik könnyen elvesztik tulajdonnévi jelentésmozzanataikat főként szóösszetételekben, de akkor is, ha állandósult azok közszói használata (atilla, júdás, tamás, benjámin). Hajdú Mihály külön fejezetet szentel az antomomázia kérdésének összefoglaló névtani kötetében. A jelenséget két oldalról közelíti meg: egyrészt a tulajdonnév oldaláról, másrészt az eredményül kapott köznevek szempontjából. Mint említi, további szempontok szerint is vizsgálható a köznévvé válás. Az egyik az idő, amikor keletkezett, a másik a hely, régió, ahol ismerték és használták, továbbá az a nyelvi réteg vagy kommunikációs csoport, amely spontán módon be tudta építeni a mindennapos nyelvhasználatába.

Jelen írásban a szerzőpáros a rengeteg köznevesült tulajdonnévből csupán egyet kíván megvizsgálni, s az előfordulásokat csokorba kötve körüljárni és magyarázni, ez pedig a keresztnevük, a László.

Hazánkban a szláv eredetű név a Vladislav magyar változata. Igen elterjedt, nagy népszerűségét Szent László királyunknak köszönheti (1039/40 k. Lengyelország–1095 Magyarország). Már az 1300-as évek elején a férfi keresztnevek között az első tízben szerepel, a későbbi századokban egyes vidékeken a 2–4. helyen fordul elő, azonban népszerűségének tetőpontja a 20. századra tehető. Ma is az egyik leggyakoribb férfinevünk, sokkal gyakoribb, mint bármelyik szláv nép körében. Becézése is nagyon változatos. Lazlo alakban már 1256-ban lejegyezték, családnévként 1450-ből van róla adatunk, helységnévként pedig a Zala megyei (Búcsú)Szentlászló települést 1270-ben lokalizálták. A fent említett történelmi okok, valamint gyakorisága miatt mehetett végbe rajta a köznevesülés folyamata. Becézőjéből több önálló és összetett forma keletkezett.

Ezek közül időben talán a legrégebbi a szentlászlófüve. Elnevezése és helyesírása igen változatos az egyes gyűjteményekben: Szent László füve, Szent László fű, lászlófű. Hivatalos latin neve: Gentiana cruciata, a magyar pedig: kígyó tárnics. Ez kétszikű, lágy szárú, keserű ízű értékes gyógynövény. Kék virágú, felemelkedő szárakkal, s kékes virágának pártája négy cimpájú. Erdős, cserjés helyeken, főleg hegyvidéki réteken található. A mérsékelt égövben honos gyógynövény hazánkban védett faj. Népi elnevezését I. (Szent) László királyunk cselekedetéhez köti a legenda (uralkodott 1077–1095). Eszerint a „táltos” király orvosa is volt népének. Amikor az országot mirigyhalál (más néven dögvész vagy pestis, amely a nyirokmirigyek elgennyesedésével járó, pusztító járványos betegség) tizedelte, Isten útmutatására kilőtte a nyilát. S a király imádságára az a fű, amelyet a nyíl találomra átszögezett, eltalált, foganatos orvossággá változott, s meggyógyította a betegséget. Valóban, a tárnicsot mind a mai napig alapanyagként használják a gyógyászatban, a belőle főzött teát pedig a népi gyógyításban. A monda tehát valamikor a 11. század környékén keletkezhetett, s valószínűleg egy népi megfigyelést kapcsoltak a szentként tisztelt lovagkirály nevéhez.

A másik, köznevesült forma a lacikonyha. Első adatunk 1688-ból való: Latzi konyha, majd 1767-ből Latzi-konyhája alakban, szegényes, olcsó vendéglő jelentésben. Arany János hasonló című versében a következőket írja:

„Elűl is ponyva, meg hátúl is ponyva:

Sátorbul utcák: ez a lacikonyha.

…

Sistereg a zsír, kolbász, pecsenye,

Éhes gyomornak bűbájos zene.”

Czuczor – Fogarasi szótárában a következőket olvashatjuk róla: „piaci konyha, melyben a köznép, napszámosok számára bizonyos ételeket készítenek és tálalnak (pecsenye, rántott hal).” Ez a vásárokon felállított sátor vagy rögtönzött bódé, amelyben friss sültet készítettek és árultak, a monda szerint Jagelló Ulászló (1456–1516) nevéhez kapcsolódik, aki II. Ulászló néven uralkodott mint magyar király (1490–1516). A hagyomány úgy tartotta, hogy néha maga a király is ilyesféle piaci eledelekre szorult. A magyar monda szerint hűséges lengyel szolgája, Bradács vásárolt a budai piactéren felállított sátrakban egy jókora sültet és hozzá egy cipót a királynak. Az egyik magyar úr így gúnyolódott az eseten: „Ha a király a piaci vásározók sátrából étkezik, nevezzük a sültes sátrat Laci konyhájának, vagy egyszerűen lacikonyhának.” Dobzse Lászlót, IV. Kázmér lengyel király fiát a magyar történelem gyenge kezű uralkodóként írja le. Mégsem szabad azonban azt hinnünk, hogy egy nagy területű állam királyának csak a piacról hozott sült hús került volna az asztalára. A lacikonyha elnevezés ugyan utalhat az ő uralkodásának az időszakára, amennyiben valóban ekkor terjedt el a szokás. Mivel azonban a 16. századból nem rendelkezünk írásos adattal, inkább arra gondolhatunk, hogy egy László nevű szakács lehetett a névadó. A festészetben az 1840-es években jelent meg e témáról az első ábrázolás, később Deák-Ébner Lajos és Aba-Novák Vilmos is festett hasonló című képet a kedvelt lacikonyháról. A piacokon ma is fennálló lacikonyhák mellett az elnevezés további jelentésekkel bővült. A nyár beköszöntével (Közeleg a Laci = közeleg a László-nap, vagyis a kánikula ideje) a szabad ég alatt fölállított tűzhelyet, sátrat, kemencét (lacikemence) jelölő szóösszetételekben is megjelenik a laci- előtag. 1935-ben pedig a lakodalom idején az udvaron felállított tűzhelyet is már így nevezték. Kocs községben az alkalmi, mezőn fölállított főzőhelyet is így hívták, ahol naponta az aratóknak főztek. A lacikonyha megnevezéshez mintegy szócsaládként újabb szavak kapcsolódtak. Az itt készült, bő zsírban hirtelen sült hús volt a lacipecsenye (egyes vidékeken cigánypecsenye, zsiványpecsenye). Rendszerint két szelet kenyér közé téve, melegen fogyasztották főtt étel helyett mind a vásárosok, mind pedig a vásárlók. 1899-ben úgy írják le, hogy kis, kétfelé vágott cipóval mentek a lacikonyhához a vásárlók, s úgy vártak a megrendelt lacipecsenyére. A 19. században jelenik meg először a lacibetyár megnevezés. Szótáraink szerint a piacokon, a lacikonyhák körül ólálkodó naplopót jelenti. Ugyane század végére – főként az Alföldön – már csupán egy jelentésmozzanat maradt meg, általában a gazember, csirkefogó, semmirekellő férfit nevezték így. Szeged környékén a csintalan gyermekekre is használták. E szóból keletkezett a (le)lacibetyároz igénk is.

A nyári napfordulóhoz, az azzal járó meleg időhöz kapcsolódnak még a következő megnevezéseink. A már említett, szabadban felállított lacikemence, valamint a laciház. Ez utóbbi eredetileg a nyári konyhát jelentette. (Falvainkban ma is leköltözik a család napközben a sokkal kényelmesebb és könnyebben tisztántartható udvari nyári konyhába.) Később, a család szaporodásával ehhez hozzáépítettek egy kisebb, ebből nyíló szobát, s rendszerint a fiatal pár kapta meg átmeneti időre, amíg nem jutottak új házhoz, lakáshoz.

További szóösszetételek még a Laci becéző névalakkal: a laciházi, amely hitvány embert, a laciasztal pedig az Ormányságban kisebb, úgynevezett gyerekasztalt jelent. Az ország nagy területén ismert, a beszédstílusnak népies színt adó lacikörte már nem önállóan, s inkább csak szólásokban fordul elő. A vaklaci magában is használatos, de egy szóláshasonlatban is előfordul, mégpedig több változatban: (úgy) örül (neki), mint vaklaci (néha: vak Laci) a fél szemének. A mondat gúnyos beszédben használatos, olyan esetekben mondják, ha valaki nagyon örül valami jelentéktelen dolognak, semmiségnek.

A továbbiakban az önmagában, egyszerű alakban előfordulókat, illetve az ebből képzett szavakat mutatjuk be. A laci mint egyszerű becéző több jelentéssel is bír. A történeti–etimológiai szótár szerint: sintér, azaz kis vízmelegítő; kézmosó üst, edény az ebédlőben; a nyári konyha (lacikonyha) rövidült neve; egyben jelölhet belső tulajdonságot is: lusta. Ez utóbbit a lacis~lackós szóval is szokták illetni. A laciskodik (lustálkodik) és a lacisodik (elernyed, elhagyja magát) szintén e szóból származó képződmény. Ma is használatos a lacikázik ige, jelentése: (Laci nevű) udvarlójával tölti az idejét.

Frazémáinkban szintén a laci (Laci) fordul elő legtöbbször, de gyakori az Arany által leírt és már említett Lackó is, legritkábban a László adatolható. Szólásaink mind népnyelvi alakulatok. A bennük szereplő tulajdonneveket nagybetűsen írjuk, bár valójában mind általánosítható szerepűek, tehát valójában kisbetűs köznévként kellene írnunk őket, csupán a népszokás, a hagyomány alapján tekinthetők tulajdonnévnek. A névvel kapcsolatos szólások mind a lustálkodással kapcsolatosak. E népnyelvi alakulatok jelentése: a nyári hőségben valaki ráun a mezei munkára, és vagy csak lomhán dolgozik; vagy munka közben erőt vesz rajta a lustaság, s munka helyett csak heverészik a nyári melegben. A szólások jelentésükben mind ugyanazok, csupán megfogalmazásukban van csekély eltérés. Csupán felsorolásszerűen közöljük ezeket:

Felül Laci

Laci a nyakába ül

Laci ül a hátára (vagy a hátán)

Felült Lackó a nyakára (hátára)

László a nyakára ült

Nem ül most Laci a nyaka közt (most nem lusta)

Hozzáköti Laci a lovát

Nyakába ül Laci a körtével

Nyakába ül a lacikörte

Nyakába veszi Lackó a körtét

Küldözgeti már Lackó a körtét

Árulja a lacikörtét

Nyakába ült a lacikörte.

Kell Lackó-körte? (nem vagy még álmos?)

Végül a Szegedi tájszótárból egy tájnyelvi alak:

Áruli a lacikörtét.

Külön vizsgálatra szorul a lackó, másképp lackószar megnevezés. Ez a koronaakác (lepényfa, latinul: Gleditsia) szentjánoskenyérhez hasonló, a gyermekek által szívesen fogyasztott hüvelyes termése. (A szót Gyulán, Békés megyében adatolták.)

Az itt leírtak mind a László névvel, illetve annak becézett formáival (Laci, Lackó) kapcsolatos egyszerű szavak, szóösszetételek, egy részük már frazémába is beépült. Nyelvünkben közkeletű keresztnevekből, különösen becézett alakjaikból gyakran lettek közszavak (fruska, pali, geci). Ezek legtöbbje többé-kevésbé tréfásan lekicsinylő értelmű, olykor a gúnyos beszédben használatos. Így van ez a Laci~laci férfinév esetében is, akár egyszerű szóként vagy annak képzett származékaként, akár összetétel előtagjaként szerepel. A tulajdonnevek népnyelvben történt köznevesülésére csupán néhány példát olvashatunk különböző szótárainkban. Ezért keletkezési idejükre pontos választ nemigen lehet adni. Azonban ha szótárba került ilyen adat, akkor nagyon ismert lehetett, s az előbeszédben akár egy évszázaddal már korábban élhetett mire nyomtatott formában rögzítették. Megjelent tájszótáraink adatai alapján a lacikonyha a múlt században és annak előtte valószínűleg az egész ország területén ismeretes volt. Viszont a további, ebből származó szóösszetételek már csak bizonyos táji egységeken voltak ismeretesek. A névvel kapcsolatos frazémák pedig a gyűjtések alapján főként az Alföldre, annak is inkább a déli részére voltak jellemzőek, ezért is nem olvashatóak Imre Samu és Kis Jenő szótárában.

Hivatkozott irodalom:

A magyar nyelv értelmező szótára IV. 1965. Akadémiai Kiadó. Budapest. 55.
A magyar nyelv történeti–etimológiai szótára. II. 1970. Akadémiai Kiadó. Budapest. 703.
Akadémiai kislexikon II. Akadémiai Kiadó. 1989. Budapest. 744., 833.
Arany János összes költeményei II. Szépirodalmi Könyvkiadó. Budapest. 102.
Bálint Sándor: Szegedi szótár II. 1957. Akadémiai Kiadó. Budapest. 5., 177.
Berze Nagy János: A Szent László füvéről szóló monda a népmesei kutatás megvilágításában. 1934.Ethnografia. Budapest.
Czuczor – Fogarasi: A magyar nyelv szótára III. 1865. Pest. 125.
Csűry Bálint: Szamosháti szótár II. Magyar Nyelvtudományi Társaság. 1936. Budapest. 5.
Gál Péter József – Monár V. József: Idvezlégy, kegyelmes Szent László kerály, Magyarországnak édes oltalma. 1999. Örökség Kvműhely. 385.
Hajdú Mihály: Általános és magyar névtan. 2003. Osiris Kiadó. Budapest. 361–393. és 71–81.
Imre Samu: Felsőőri tájszótár. 1973. Akadémiai Kiadó. Budapest.
Jávorka Sándor – Csapody Vera: Erdő-mező virágai. 1950. Tudományos Könyvkiadó. Budapest. 59.
J. Soltész Katalin: A tulajdonnév funkciója és jelentése. 1979. Akadémiai Kiadó. Budapest. 110.
Kálmán Béla: A nevek világa. 1989. Csokonai Kiadó. Debrecen. 33.
Kázmér Miklós: Régi magyar családnevek szótára. 1993. Magyar Nyelvtudományi Társaság. Budapest. 667.
Kiss Géza: Ormánysági szótár. 1952. Akadémiai Kiadó. Budapest. 339.
Kiss Jenő: Mihályi tájszótár. 1979. Nyelvtudományi értekezések. 103. sz. Budapest.
Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára I. 1988. Akadémiai Kiadó. Budapest. 259.
Kristó Gyula – Makk Ferenc: Az Árpád-házi uralkodók. 1988. IPM Könyvtár. Budapest.
Lengyel Dénes: Magyar mondák. 1975. Móra Könyvkiadó. 8.
O. Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások. 1976. Gondolat Kiadó. Budapest. 419., 424.
Rácz Sándor: Földeák és környéke tájszótára. 1984. Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványa. 168. sz.
Révai Nagy Lexikona XII. 1925. Budapest. 410.
Révai Nagy Lexikona XVII. 1925. Budapest. 454. 523.
Szamota István: Magyar oklevél-szótár. 1902–1906. Budapest. 575.
Új magyar tájszótár 3. Akadémiai Kiadó. 1992. Budapest. 697–8.
Várkonyi Imre: Büssüi tájszótár. 1988. Akadémiai Kiadó. Budapest. 139.
Villám Judit: Nagykőrösi tájszótár. 1987. Budapest.

Barkóczy László – Fülöp László

főiskolai adjunktus főiskolai tanár

Kaposvári Egyetem

7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40.